Terápia vagy gyógyszer: mit mond az agyszkenner?

A UCLA Idegtudományi Intézetének kutatója, Arthur L. Brody pozitron-emissziós tomográfiát (egyfajta 'agyszkennert', közkeletű nevén PET-et) használt a pszichoterápiában részesülő, illetve gyógyszert szedő pszichiátriai betegek agyában lezajló változások megfigyelésére.

Brody elmondta, hogy a PET képalkotási eljárással nyert eredmények szerint a súlyos depresszióban a homloklebenyben, az anterior cingulate gurus, a halántéklebenyben és a caudate nucleus találtak elváltozásokat.

A kutatócsoport ezért az ezen a területeken végbemenő anyagcserét vizsgálta a paroxetine-nel, illetve a pszichoterápiával kezelt betegek esetében.

A paroxetine-nel végzett előzetes kutatások azt mutatták, hogy a hatóanyagra jól reagáló depressziósoknál elsősorban a ventrolaterális homloklebenyben és a közvetlenül a szem fölötti agykéregben találtak elváltozásokat. Ezeken a területeken különösen nagy a szerotonin-rendszer (a vegetatív idegrendszert és a hangulatot szabályozó ideg-hormon) szerepe, s talán ez magyarázza, hogy a paroxetine-nel érkező szerotonin-pótlás következtében csökkent a terület aktivitása. A paroxetine-re nem reagáló depressziósoknál nem találtak ilyesfajta aktivitás-csökkenést.

A következő kutatásban az egyének emberi kapcsolatainak minőségét vizsgálták, olyan terápiát alkalmaztak, amelynek célja a kapcsolatok és a kapcsolatteremtési képesség javulása. A terápia kognitív-viselkedéses jellegű, praktikus tanácsokat nyújtó folyamat, amelyben a terapeuta nem semleges vagy passzív, hanem aktívan segíti-támogatja a kliensét.

A 24 kísérleti alanynak felkínálták a választási lehetőséget az interperszonális pszichoterápia és a gyógyszeres terápia között. 14-en választották az előbbit, 10-en az utóbbit. Emellett 16 kontroll-személy is szerepelt a kísérletben, akik sem pszichoterápiában, sem gyógyszeres kezelésben nem részesültek. A kísérleti alanyokat kétszer, 12 hét különbséggel, tesztelték a Hamilton Depresszió Skálán.

A terápiás csoportba a teszt szerint valamivel súlyosabb betegek tartoztak, akik korábban a másik csoport tagjainál többször részesültek depressziójuk következtében orvosi ellátásban.

A gyógyszerrel kezelt csoportban a depresszió-teszt szerinti eredmény 62 százalékos javulást mutatott, míg a pszichoterápiás csoportban ez az arány csak 40 százalék volt. Ahogy a korábbi kísérletben, a paroxetine-nel kezelt páciensek homloklebenyében csökkent a neuronok aktivitása. A pszichoterápiában részesülő csoportban jelentősen megnőtt az inferior frontal gyrus és az anterior insula aktivitása. A kontrollcsoport tagjainál semmilyen változás sem volt megfigyelhető.

Az inferior frontal gyrus és az anterior insula egyes feltételezések szerint az agy nyelvi központja, valamint a mozgás és az érzelmek központja. Talán arra utal ez, hogy a páciensek a terápia nyomán többet gondolkodtak arról, hogy mit mondhatnának, vagy egyszerűen beszédesebbek lettek.

Ami a pszichoterápia versus gyógyszeres terápia nagy kérdését illeti, Brody szerint nincs egyszerű válasz. Az interperszonális pszichoterápiában részesülők hosszú távon is jobb kapcsolatteremtési és kommunikációs készségeket mutattak. Ugyanakkor a gyógyszernek és a terápiának egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Egyes kutatások szerint a súlyosan depressziós embereknél a gyógyszeres terápia talán valamivel hatékonyabb. A pszichoterápiában részesülők viszont még két-három évvel a terápia befejezése után is sokkal jobban boldogulnak az életben.

Ami az agy változásaiban tapasztalható különbséget illeti, Brody szerint ez arra utal, hogy a terápia és a gyógyszer más-más depressziós tünetet enyhít. A gyógyszer hatékonyabb a vegetatív idegrendszeri tünetek, például az alvászavar vagy az étvággyal kapcsolatos problémák enyhítésében, míg az örömre való képesség hiánya, az anhedonia, és a társas kapcsolatok létesítésének és fenntartásának képessége jobban javul a pszichoterápia hatására.